A lelki egészség test-lélek-szellem egyensúlya.
A beszélgetéseimben egy sajátos eszközt szoktam használni, ami a
3 lábú szék,
a test-lélek-szellem jelképe.
Egyik láb, ha meginog, még lehet egyensúlyozni egy ideig.
Amennyiben két láb inog, rövid időn belül összeomlás a következik.
Hívlak az Istennel való kapcsolatra. Testi-lelki egészségünk ettől függ, hisz a Teremtő tudja legjobban helyreállítani, ami elromlott.
Szellem
Hívő emberként tudjuk, hogy a szellemünk a legfontosabb, hisz ez örökké él. Szellemünket az Isten Lelke keltheti életre és ugyancsak Ő újíthatja meg. Éppen ezért, ha a szellemünk megújul, ez kihat a lélekre, a kapcsolatainkra és a test is sokszor meggyógyul, néha gyógyszeres beavatkozás nélkül is.
Az ember szelleme három úton tud Istenhez kapcsolódni:
- értelmével
- érzelmével és
- akaratával.
Lélek
A lélek három lábú széke kapcsolatainkkal írható le, ez a:
- A magunkkal való kapcsolat
- szeretteinkkel, másokkal való kapcsolat és
- az anyagi világgal való kapcsolat.
„A kereszténylelkiség szerves része a személyiségváltozás, amely csak akkor jöhet létre, ha az ember Istent és önmagát egyaránt mélységeiben megismeri. Ez a növekedés útja, a személyiségünk, a közösségünk, a gyülekezetünk Istenben való növekedésének az útja.” (Benner, Az önismeret ajándéka, Harmat Kiadó)
Test
A fizikai egészségünk egyensúlyát meghatározza a:
- rendszeres és kielégítő alvás (6-8 óra, lehetőleg ugyanakkor)
- egészséges és ránk szabott táplálkozás (nem egyoldalú, s van, akinek ez diétát is jelenthet.)
- rendszeres és elégséges fizikai aktivitás (A sport a mai világban elengedhetetlen!)
Ne hanyagoljuk el egyik területét se az életünknek, ha az gyengülni látszik. Ha már két láb inog, hamarosan bukás következik!
Feladat: Mindhárom nagy területet megvizsgálva és alterületeit is figyelembe véve, melyik láb/lábak ingadoznak nálad? Melyiket kell megerősítened most a test, a lélek és a szellem három lábú székénél?
“Nem tudjátok, hogy ti az Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke lakozik bennetek? Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten. Mert az Isten temploma szent, ezek vagytok ti.” (I. Kor.3,16-17.).
Ezért mondja magáról az apostol:
“Én azért úgy futok, mint nem bizonytalanra; úgy viaskodom, mint aki nem levegőt vagdos, hanem megsanyargatom testemet, és szolgává teszem, hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek.” (I. Kor. 9,26-27.)
A mindennapi jelentéktelen dolgok is Isten dicsőségére kell hogy szolgáljanak.
“Azért akár esztek, akár isztok, akármit cselekesztek, mindent az Isten dicsőségére műveljetek.” (I. Kor. 10,31.).
A megszentelődés magába foglalja az egész embert.
Szeretettel, Evódia