Ima a tisztelet megtanulásáért
„Jaj, anya, hát nem érted már, hogy ezt fordítva kellett volna?” – hangzott már 5 évesem szájából, mert valami ugye „fordítva sikerült” nekem. Épp mondtam férjemnek, hogy úgy látszik, egy 5 éves is tud a maga kis módján tiszteletlenül beszélni, és jó lenne már csírájában, most az elején „kezelni” valamiképp az ügyet. A gyermekek életében […]
Ima a családi kapcsolatokért, szellemi örökségért
Gondolhatjuk, hogy ha minden rendben van a családi kapcsolatainkban akkor nem kell imádkozni. Ez nem így van, az ima védelem, fókuszálás, Istenbe vetett bizalom. Kerültünk már olyan helyzetbe, hogy valakivel, akivel korábban nagyon jó kapcsolatunk volt, megromlott akár valami banális dolog miatt? Sokszor a személyes sértettségünk az, ami megzavarja ilyenkor a látásunkat, ami miatt elhúzódik […]
Ima a szeretet és elfogadás megtapasztalásáért
A visszautasítottsággal, mindannyian találkozunk valamilyen formában. Mindannyiunknak voltak már kudarcai, érzett szégyent vagy megalázottságot és volt, hogy nem feleltünk meg valakinek. Az el nem fogadottság fájdalma mélyen a személyiségünkbe ég, megsebez, sőt alattomosan megmérgez, mert hazugságok igazságnak tűnnek fel miatta. Miután pedig eleget hallottuk ezeket a hazugságokat, elhisszük, hogy mi magunk valóban ilyenek vagyunk.Első gyermekünk […]