palma megujulas noknek logo
Blog, imádkozó szülő

Ima a családi kapcsolatokért, szellemi örökségért

Gondolhatjuk, hogy ha minden rendben van a családi kapcsolatainkban akkor nem kell imádkozni. Ez nem így van, az ima védelem, fókuszálás, Istenbe vetett bizalom.
Kerültünk már olyan helyzetbe, hogy valakivel, akivel korábban nagyon jó kapcsolatunk volt, megromlott akár valami banális dolog miatt? Sokszor a személyes sértettségünk az, ami megzavarja ilyenkor a látásunkat, ami miatt elhúzódik a rendezés.
Lelkünk ellenségének egy kedvenc stratégiája, hogy behatoljon az Istentől rendelt kapcsolatokba, félreértést, rövidzárlatot, törést, vagy szakadást okozva. Az ellenség sokkal jobban kézben tarthatja azt a családot, amelyből hiányzik az egység, és emiatt gyenge és tehetetlen.
Az imádság segít elkerülni ezt helyzetet.
Ha vannak sérülések, rendezetlen dolgok, akkor még inkább imádkozni kell. Panaszkodással, zsörtölődéssel nem oldódik meg egy helyzet sem. Imádkozzunk helyette. Magunk miatt is, és a másikért is.
Az imádság védelem alatt tartja a családi kapcsolatokat.
Isten akarata az egység helyreállása, a családi kötelékek ápolása az Úrban, imádság és böjt által.
Ahogy a külső vonásainkat úgy a belső tulajdonságainkat is örökölhetjük.
Milyen mintát, szokásokat, természetet hoztunk a szülői házból?
Vizsgáljuk meg ezeket. Van köztük depresszió, önsajnálat, perfekcionizmus, kritika, rosszindulat, hazugság, engesztelhetetlenség?
Milyen megoldási mintákat láttunk konfliktus helyzetekre? Miket adunk tovább? Kiabálás, veszekedés, étkezési zavarok, válás, hűtlenség, alkoholizmus, öngyilkosság…
A negatív szellemi hajlamok átöröklése nem törtvényszerű. Ezek rendszerint az ellenség erődített hazugságai, melyeket belenyugvással elfogadunk.
Fontos megtudnunk, hogy van választásunk. A negatív családi örökség nem ment fel saját felelősségem alól. Megszabadulhatunk ezektől imádság és a Szentszellem által.
Adjuk tovább az összetartozás szellemi örökségét, mely nemzedékekre is kihatással lehet.

 

Imatémák

  • Valljuk meg, hogy Krisztusban már új teremtés vagyok, nem kell a múltbéli szokások és bűnök rabjaként élnem.
  • Imádkozzunk családi kapcsolatainkért, helyreállásért.
  • A félreértések Isten szerinti rendezéséért.
  • Valljuk meg saját bűneinket, leplezzük le azokat.
  • Imádság szülőkért, nagyszülőkért, értünk és gyermekeinkért

 

Bátorító igék

Ha lehetséges, amennyire rajtatok áll, minden emberrel békességesen éljetek.

Példabeszédek 13.22
Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá, Atyám! Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, örökösök is; örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak; ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsőüljünk meg.
Róma 8.15-17

A jó ember örökséget hagy még unokáinak is.

Példabeszédek 13.22
A türelem és vigasztalás Istene pedig adja meg nektek, hogy egyetértés legyen közöttetek Jézus Krisztus akarata szerint, hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek a mi Urunk Jézus Krisztus Istenét és Atyját.
Róma 15.5-6

 

Kreatív időtöltés

A mai nap köszönjük meg nagyszüleinknek azt, amiket tőlük tanulhattunk, amiben jó példát éltek elénk. Lepjük meg őket valamivel hálánk jeleként. Ez lehet együtt készített süti, rajz, ének, telefonhívás. Akár postára is adhatjuk ezeket, ha nincs lehetőség a találkozásra. Ti mivel kedveskedtek? 

 

 

 

 

 

kapcsolódó bejegyzések

keresztény nőktől

minden nőnek, szeretettel

Sziasztok, itt olvashattok tőlünk bejegyzéseket test-lélek-szellem egészséges egyensúlyáról: hitről, növekedésről, szellemünk frissességének megőrzéséről, egészséges táplálkozásról, mozgásról, alvásról... és még sok másról.

kívánjuk, hogy

legyen áldás számodra is!

 

fedezd fel
Kedvencek
letölthető