palma megujulas noknek logo
Blog, imádkozó szülő

Ima a szeretet és elfogadás megtapasztalásáért

A visszautasítottsággal, mindannyian találkozunk valamilyen formában. Mindannyiunknak voltak már kudarcai, érzett szégyent vagy megalázottságot és volt, hogy nem feleltünk meg valakinek. Az el nem fogadottság fájdalma mélyen a személyiségünkbe ég, megsebez, sőt alattomosan megmérgez, mert hazugságok igazságnak tűnnek fel miatta. Miután pedig eleget hallottuk ezeket a hazugságokat, elhisszük, hogy mi magunk valóban ilyenek vagyunk.
Első gyermekünk érkezésére sokat vártunk. Olyan önmagamról elhitt hazugságokkal kellett megharcoljak, hogy „nem tudnám eléggé szeretni a gyermekemet”, hogy „nem tudom majd jól nevelni” vagy hogy „sosem fogok vele törődni igazán” és hogy „alkalmatlan vagyok az anyaságra”. Amilyen hosszú volt a várakozás, olyan hosszú volt az is, hogy megtanuljam, Istennek higgyek és ne a félelmek, hazugságok uralják a gondolataim.

Isten megmutatta nekem a férjem által, majd a gyülekezetem, házicsoportom által is, hogy milyen az elfogadás és a szeretet. Hogy „elég jó vagyok” hogy egyszerűen szeressenek.

Az elutasítottság ellenszere:
1. a szeretet: Örök szeretettel szeret Isten, kiválasztott magának, odaadta Jézust értem!
2. Isten igazsága: Értékes vagyok, elfogadott, gyönyörködik bennem az Úr. Ez szilárd alap, ez az, ami nyilvánvalóvá teszi a hazugságokat!
Kiváltság és felelősség, hogy mi mutathatjuk be gyerekeinknek Isten szeretetét.

Imatémák

  • Imádkozzunk azért, hogy tőlünk teljes elfogadást tapasztaljon gyermekünk.
  • Imádkozzunk, hogy be tudjuk mutatni nekik Isten szeretetét
  • Imádkozzunk, hogy ha hibázik, akkor is biztosan tudja és érezze, hogy végtelenül szeretjük.
  • Imádkozzunk, hogy óvja meg Isten a kiközösítéstől, bántásoktól
  • Imádkozzunk érte, hogy hadd találjon szerető barátokat, vele kedvesen bánó pedagógusokat

    És várjuk szeretettel a megtapasztalásaitok, bizonyságaitok arról, hogy éltetek-e meg az elutasítottságot? Gyermeked tapasztalhatott ilyet? Hogyan munkálkodott Isten ezen a területen az életetekben?

Bátorító igék

„Abban nyilvánult meg Isten irántunk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. Ez a szeretet, és nem az, hogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást.”

1János 4:9-11
„Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt.”
Efézus 1:4

„Hadd halljam minden reggel, hogy szeretetteljes vagy, hisz benned bízom.”

‭‭Zsoltárok‬ ‭143:8‬

Kreatív időtöltés

 

Kreatív időtöltésként elkészíthetitek közösen a gyerekek szeretet dobozát. (Kattints a képre és nyomtasd ki! ) Készítettem üres dobozt is, töltsétek ki ti, gyermeked által kitalált tennivalókkal. Megkérdezheted tőle: „miből érzed, hogy szeretlek, ha megölellek vagy ha együtt főzünk?” „Mi esik jól, ha mérges vagy?” és ehhez hasonlók.

Ha már látod, hogy van egy igazán rá jellemző szeretetnyelv, válaszd ki azt és vágjátok ki, ragasszátok össze. Ezután használhatjátok ezt segítségképp, ha valami miatt békíteni kell, „jégoldásra”: „dobj egyet, nézzük, el tudjuk-e űzni a haragod?!” vagy ha rossz napja van: „Gyere, nézzük mi eshetne jól neked most!” vagy csak úgy. 

Ismered a szeretet nyelveket? Tudod mi a gyermeked szeretetnyelve? Itt olvashatsz róla többet: https://www.harmat.hu/7300-2/
Fejezzük ki szeretetünk a nekik megfelelő módon!

 

 

 

 

kapcsolódó bejegyzések

keresztény nőktől

minden nőnek, szeretettel

Sziasztok, itt olvashattok tőlünk bejegyzéseket test-lélek-szellem egészséges egyensúlyáról: hitről, növekedésről, szellemünk frissességének megőrzéséről, egészséges táplálkozásról, mozgásról, alvásról... és még sok másról.

kívánjuk, hogy

legyen áldás számodra is!

 

fedezd fel
Kedvencek
letölthető